Ne hagyjuk ki a gyönyörű fővárost, Lisszabont, a XIX. Századi arisztokraták fürdőhelyeként ismert, Sintrat, a népviseletben pompázó turistacsalogató fürdővárost Obidost, Fatimat, Batallat se. Érdemes még megnézni, a boráról híres Portót, Portugália második legnagyobb városát, Baragat a templomok városát és az egyetemváros Coimbrat, ami egészen a múlt századig az egyetlen egyetemváros volt Portugáliában. Ahogy egy mondás tartja:
„Coimbra ír, Braga imádkozik, Lisszabon énekel, és Portó dolgozik„

LISZABON:
Egy név amelynek dallama a fülünkben cseng, amely szemünkben különös fénnyel ragyog – Lisszabon, a réges-régi város, 1255 óta Portugália fővárosa. A város szíve a Szent György vár volt valaha a hét domb egyikén. Körülötte a régi városnegyed, Alfama, szűk, zeg-zugos utcáival, meredek kaptatóival az 1147-ig tartó arab hódoltság időszakát idézi. Alfons Henrik, az ország első királya hódította vissza a várat a móroktól.
A Tejo folyó hatalmas öblében elterülő város nyugati része az Atlanti Óceán mentén természetes kiindulópontja volt a nagy földrajzi felfedezéseknek. Az ezt követő aranykort a ránk maradt műemlékek a Belém Torony, a Jeromos kolostor – mindkettő a világörökség része. A megújult, keleti városrész ultramodern épületegyüttese, amely az 1998-as világkiállításnak az EXPO-nak is otthont adott – már a XXI. Század előhírnöke.
S a kettő közötti Lisszabon: kovácsoltvas erkélyek, a házak homlokzatán, falain sorjázó csempeképek, gyönyörű kilátók, gazdag kincseket rejtő múzeumok.
Éjszaka a régi negyedekben a város a gitárzenéé, és a fado éneké. A Tejo parti kerthelyiségekben, bárokban és diszkókban természetesen mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő szórakozási lehetőséget. Vár minket Lisszabon, az európai főváros homok borította ngerpartjával, kiváló golfpályáival, kaszinóival, s a mintegy 20 km-re fekvő vadregényes Sintra városával, amely szintén a világörökség része.
Tejo folyó mentén elterülő ártéren tenyésztik a bikaviadalon található fajtiszta bikákat és a világhírű Lusitán lovat, amely annyira gyors, hogy a helyi szólás szerint a szélvész nemzette.
Lisszabon életének talán legfontosabb és legszomorúbb eseménye az 1755–ös földrengés volt. A pusztító földrengés első rezgéseit november 1- én délelőtt fél tíz körül észlelték. Néhány perccel később egy második, de sokkal erősebb rengések romba döntötték a fél várost. Több mint 20 templom omlott össze, maga alá temetve a mindenszentekre összegyült tömegeket. Ezek után még egy harmadik rengés következett és ezt a templomokban a mindenszentek alkalmából gyújtott gyertyák okozta gyorsan terjedő tűz követte. Az összedőlt Lisszabonból a király miniszterelnöke új várost varázsolt. Az új városrész Európa egyik legelső tervezett városai közé tartozik: a folyóparti részhez egy merőleges utcarendszer épült.
Ebben a városrészben épült a századfordulón a neogótikus torony, az Elevador, melyet Eiffel egy tanítványa tervezett. A 32 m magas liftként működő vasszerkezetű épület nem csak panoráma – torony turisták számára, hanem a mi siklónkhoz hasonlóan tömegközlekedési eszközként is funkcionál, mert az alsóvárost és a dombra épült Barrio Alto negyedet köti össze. Belül kis kabinok szállítják az utasokat, a torony tetején, pedig kávézó van.
A Szent György vára (Castelo Saó Jorge) valamikor királyi székhely volt. Ma már csak árnyéka régi önmagának. Ez Lisszabon építészeti szimbóluma. A főbejáratnál van Alfonzo Hendriques szobra, aki sikertelenül, de megpróbálta megvédeni Lisszabont és lakosait a keresztes vitézektől és a móroktól. A város látképe a toronyból lenyűgöző.
A Sé a város legrégebbi temploma. A Sé Katedrális és erőd építése a XII. században fejeződött be, ezzel is megörökítve Lisszabon visszafoglalását a móroktól. Az épület elegáns, de visszafogott román stílusban épült. A kerengőben számtalan sír és kincsek találhatók. Szemben a Sével található a Santo Antonio temploma, amely egy legenda szerint azon a helyen áll, ahol a városvédő szent született.
A Belém tornyot Lisszabon jelképének is hívják. 1515–19-ig épült. A Tehu torkolatát és a Szent Jeromos kolostort védte.
Liszzabon 7 dombra épült város, bármelyik dombot is választjuk egy kirándulásra, csodálatos kilátásban lesz részünk. Mindegyik dombról más–más látható.
Érdemes tenni egy kört a halpiacon, de a városban is bármerre nyugodtan sétálhatunk, ne feledjük a közbiztonság mindenhol nagyon jó.
A híres Vízvezeték 1731–1780–ig látta el Lisszabont vízzel.
Cascarisban, Lisszabon kikötőjében is érdemes sétálgatni. Itt apró utcák és gyönyörű házak vannak. A tehetős emberek, nyugdíjas éveiket itt vásárol házaikban töltik. Ezért ezen a helyen egy kicsit borsosabbak az üzletek és éttermek árai.
Lisszabon az elmúlt 10 évben zsúfolt nagyvárossá változott. Köszönhető ez az EU-hoz való csatlakozásnak is. Európaiasodnak az emberek, különösen a fiatalok. Egymásra épülnek a bevásárló központok és a Plázák. Szemmel láthatóan felgyorsult itt az élet. Egyre népszerűbbek itt is Karaoke bárok és a Discók.
A Hintómúzeum (Museo dos Coches) eredetileg a királyi család lovardája volt. Itt kerültek kiállításra, a több mint 70 királyi és arisztokrata család hintói. Akad köztük olyan hosszú, mint egy vasúti kocsi. Természetesen gazdagon díszítve bársonnyal, és más számos drága kelmével. A legrégebbi 1581–ben készült, a legújabbat pedig II. Erzsébet használta 1958–ban, látogatása alatt.
Igazi portugál jellegzetesség a fado, a lisszaboni zene. Az éneket általában a guitarra nevű, 12 húros, pengetős hangszer és egy akusztikus gitár kíséri. A „fado” szó jelentése: sors. A szó jól jellemzi a fado vágyódását és szomorúságát kifejező hangulatát. A lisszaboniak 150 éve játsszák keserű zenéjüket mellékutcai, kis vendéglőkben.
Lisszabonban található a Mosteiro dos Jeróminos, amelyet 1502–ben építettek, és amely Lisszabon legszebb épülete.

PORTO:
Portó az „észak fővárosa” és a régió kapuja, nevének jelentése kikötő. Portó környékén, a Douro folyó által határolt tájkörzetben terem a szőlő, amelyből a világhírű portói bort készítik.
A Douro folyó meredek partján emelkedő város, a folyón átívelő hidak látványa mással össze nem téveszthető. A folyóparti negyed, a „Ribeira” mögötti város méltóságteljesen vár arra, hogy felfedezzék.
Az UNESCO világörökség részének nyilvánított történelmi városmagban kezdődhet a séta. Megtekinthetjük a Clerigos templomot és tornyot, gyönyörködhetünk a Sao Bento pályaudvar káprázatos történelmi jeleneteket ábrázoló csempeképeiben, de ne hagyjuk ki a Tőzsdepalotát sem, melynek keleti stílusú arab terme páratlan élményt nyújt. Majd a régi villamossal elmehetünk a Douro folyó torkolatáig, ahol elénk tárul az Atlanti Óceán fenséges látványa. Ugyanakkor kihagyhatatlan élmény a borkóstolás a folyó túlsó partján. A Vila Nova de Gaia-ban található borpincék bármelyikében megízlelhetjük ezt a finom nedűt. Szánjunk egy napot arra is, hogy végighajózzunk a Douro folyón.
A folyó menti tájkörzetben termesztett szőlőből állítják elő a híres portói bort, amely a helyi szólás szerint „felvidítja azt, aki búskomor, s bátorságot önt abba, aki félénk”.
A város azóta létezik, amióta a rómaiak felépítettek itt egy erődöt. A XI. században hamar kiűzték a mórokat, később pedig nagy hasznot húztak a Szentföldre induló keresztes hadjáratok ellátásából, a XVI. - XVII. Században pedig a tengeri felfedezésekből. Porto legfőbb bevételi forrását azonban az angolokkal kialakított borkereskedelem jelentette. Porto az ország második városa, neve annyit jelent: kikötő. A Douro nevű folyó partján, a Penaventosa hegyen fekszik.
A Feitoria Inglesa , azaz az „Angol Gyár”, ami a portói bor kereskedőinek központja, a nyilvánosság számára zárva van. Csak meghívóval lehet belépni az 1790 – ben épült, férfiak uralta házba, ahova hölgyvendéget 1843 – ig nem is hívtak. Portugália legszínesebb ünnepe a portói Szent János – fesztivál (június 23 – 24)
Az időpont egybeesik a nyári napfordulóval, amit az emberek egész éjszakás eszem - iszommal és tánccal ünnepelnek, miközben póréhagymával vagy sípoló kalapáccsal egymás fejére csapkodnak. Ilyenkor örömtüzek gyúlnak, amit átugranak, de előtte kívánnak valamit. Egy új hagyomány a „barcos rabbelos” csónakverseny, amikor portói bort úsztatnak le a Dourón. Kevesen tudják, hogy Portóban van pl. az első lift is, amit az Etnográfiai és Történelmi Múzeum őriz.

SINTRA:
Lisszabontól 30 km- re található Sintra. Erre a helyre a tökéletes luxus jellemző. A körülötte lévő liget olyan, hűvös mikroklímát eredményez, hogy az Arisztokrácia ide menekül a legnagyobb nyári hőség elől. Kastélyok és szebbnél – szebb házak és villák találhatók itt, pl a Palacio de Penna, ami egy domboldalra épült, mór- manuel - rokokó stílusban, némi keleti beütéssel.

ÉVORA:
Portugália legszebb építészeti emlékeit rejti magában. Központjában található a Pracado és a Sé katedrális, a festőien szép római katolikus templom és az Igreja de Sao Francisco kápolna.

LAGOS:
Az ország legnépszerűbb üdülőhelye. Itt a napon és a homokon kívül azért találunk múzeumokat is.

SAGRES:
Ez a kis halászfalu lenyűgöző, szélfújta sziklákon nyugszik Portugália dél–nyugati részén. A falu szomszédos Lagossal, és ez azt jelenti, hogy nem teljesen mentes a turistáktól, bár a kikötő még mindig a csónaképítés és a rákhalászat központja. Az a legenda járja, hogy Henry, a Navigátor itt alapította meg tengerészeti szakértőkből álló tudós csapatát, és támogatta a felfedezőket, akik később megalapították a Portugál birodalmat. A közelben sok a strand, és itt található a kopár, trónusra emlékeztető vidék, a Cabo de Sao Vincente, Európa dél–nyugati pontja. A magánházak szobái vagy a jól felszerelt kempingek a legkevésbé költséges szállások.
Sagres kb. 30 km–re van Lagostól nyugatra, és buszjáratok kötik össze a két települést. Kevésbé rendszeres a közvetlen kapcsolat Évora és Lisszabon között.

ALGARVE:
Portugália legdélibb része, ahol a napfény soha nem megy szabadságra. Lehet, hogy ezért olyan arany színű a homok Algarve tengerparti strandjain és a strandok fölé nyúló sziklafalak, amelyek ezért is olyan különlegesek.
A kristálytiszta Atlanti Óceán strandolásra és vízisportra csábítja a túristát.
Válasszunk egy tengerparti szállodát, amelynek ablakaiból mindig láthatjuk az óceánt. Ha csendesebb, nyugodtabb pihenésre vágyunk, a hagyományos építészeti stílusú, az arab világot idéző falvakban ez is módunkban áll.
Aki a golf szenvedélyének hódol otthon ne felejtse a golfütőt! Az Algarve-i golfparadicsomban az év minden szakában golfozhat a jobbnál jobb, tengerre néző pályákon.
Látogassuk meg a tengerpart festői városait és falvait, ízleljük meg a frissen fogott halat egy tengerparti étteremben. Ha módunkban van, egy jachton hajókázni, vár minket Vilamoura, Lagos vagy Vila Real de Santo és António kikötője.
Ez Európa legdélnyugatibb csücske, sziklaszirtek, s aztán tovább Portimao, Lagos, Silves, Faro kikötővárosok, szűk utcák, fehér házak, kerámiák, nagyvilági fürdőhlyek, homokos strandok, szállodák, napozóágyak, vizisí, golf, és kellemes séták a tengerparton.
Portugália partvidékének legszebb része Algarve. Kultúrájával, tradíciójával és sajátos történelmével külön régiót alkot. A legtöbb turista, aki pihenni, fürödni érkezik, ide látogat. Algarve területe Portugália déli része. Keleten Guadiana folyó határolja (Spanyolország határa), délen és nyugaton az Atlanti–óceán, míg északon a Monchique és a Caldeirao hegyek. Enyhe éghajlata és a sok napsütés miatt a turizmussal foglalkoznak itt az legtöbben, de a mezőgazdaság is egyre fontosabb szerepet kap. Magas páratartalmú levegője miatt mediterrán zöldségeket és gyümölcsöket termelnek. Legfontosabb termékei a szőlő, a szentjánoskenyér, a narancs, a mandula és a szárított fűszerek. A halászat is fontos része a gazdaságnak.
Kultúráját történelme során több nép is befolyásolta, az i.e. XI. század óta megjelentek többek között a föníciaiak, a görögök és a rómaiak, akik kereskedelmi raktárakat alakítottak ki. Az Ibériai–félszigeten az iszlám megszállás alatt már külön területként kezelték, a VIII. században innen kapta nevét: „Al Gharb” jelentése: nyugati. Ez az uralom számos nyomot hagyott ott az arab kultúrából, olyanokat, mint kultivált építmények, növények, vagy éppenséggel szerszámok. 1249-ben került Algarve a portugálok fennhatósága alá, amikor III. Alfonso portugál király elfoglalta a területet, de csak 1297–tel lett biztosan az övék, addig a spanyolok is igényt tartottak rá.
Miután integrálódott Portugáliába, a terület autonóm királysággá vált, majd 1595–től 1808–ig egy kormányzó állt az élén. Kulturális tradíciói közé tarozik a vert csipke, kerámiák, valamint fedeles kosár készítése. (Ez utóbbit pálmából és spanyol gyékényből). A tipikus ház hófehér falú, piros tetejű, szinte mindenhol csak ilyet látni.
Persze nem csak a szárazföldön láthatunk szépeket, a tengerpart is egyedülálló látványt nyújt, vörös homokkő sziklából vájja és vájta ki a tenger az összehasonlíthatatlan összképet. A természet által kialakított homokos strandok nincsenek úgy túlnépesedve, mint pl. Ibizán, szinte mindig lehet találni lakatlan területeket. Itt található Európa legdélnyugatibb csücske, a Szent Vince-fok is, ahol lélegzetelállító látvány tárul elénk. Itt az előbb említett sziklák a parton akár 30–40 méteres magasságot is elérik. Megéri megnézni.

MADIERA:
Sziklák, bazalttömbök, merész völgyek, felhőbe szökő csúcsok, a zöld ezernyi színe, a kék óceán és a kék ég között, homokos partok és fövenyek, avokádó, papaya, szőlő és orchidea, a borok hazája, a gondtalan nyaralás szigete.
Az Atlanti Óceán virágoskertje. Madeira szigetén minden megtalálható amire ember csak vágyódhat: szubtrópusi éghajlat, bőkezű természet, ezerféle virág, gyümölcs, a Ciprusról és Krétáról hozott szőlőkultúra, valamint a minden kényelmet biztosító szállodák.
A Casablancától 700 km-re, Lisszabontól 925 km-re található szigetet 1420-ban fedezte fel a portugál hajós Joao Goncalves Zarco. Hamarosan minden kelet felé tartó karavella kikötött itt egy-két napra.
A város ötvözi a pihenőturizmust, a gazdag kulturális kínálattal, amelyből a vidám ünnepek sem hiányoznak: februárban karnevál, áprilisban virágkarnevál, szeptemberben borfesztivál, az év utolsó napján pedig tűzijáték az öbölben.
Az egész sziget a szépség dícsérete. A tenger fölött égbe nyúló meredek sziklafalak, sziklába vájt úszómedencék, magas hegycsúcsok, a „levadak”-hoz , ehhez a sajátos öntözési rendszerhez vezető keskeny utak látványában gyönyörködhetünk egy hosszú séta során.
Sétálgathatunk a festői Camara de Lobos-ban, ahol Churchill festegette akvarelljeit.
Gyakran nyaralt Madeirán a magyarok körében méltán népszerű Sissi királynő is. Itt lelt végső nyugalomra Monte hegyi falu apró templomában az utolsó osztrák császár és magyar király, V. Károly. Innen, Monteból különleges módon ún. tobogánon érkezhetünk meg Funchalba. Ez egy kétségbeesett apa találmánya, aki hogy beteg lányát gyorsan orvoshoz vigye, a szolgáival készítette el ezt a vesszőből font karosszék jellegű alkalmatosságot, így téve meg a hegyről levezető 4 km-es utat, mintegy 10 perc alatt.
A madeirai hímzés a kézügyesség, a kifinomult tehetség mintapéldája, akárcsak a vesszőből font tárgyak. Készítésük titkai nemzedékről nemzedékre hagyományozódnak.
Északkeletre 40 kilométernyire találjuk Porto Santo kikötőjét, ahol Bila Baleira festői településén megtekinthetjük a házat, ahol Kolumbusz Kristóf lakott,.

AZORI SZIGETEK:
Európa legnyugatibb határa. Kilenc varázslatos sziget az Atlanti Óceánban, a legenda szerint a titokzatos, elsüllyedt Atlantisz maradványai.
Képzeljünk el kilenc szigetet, ahol a természet mindmáig őrzi eredeti, érintetlen szépségét. Az éghajlat kellemesen mérsékelt, tavasszal az utakat kék és fehér hortenziák szegélyezik. Ideális hely azok számára, akik tökéletes kikapcsolódásra, a mindennapi stressztől való megszabadulásra vágynak.
Különleges táj, égigérő, ködbervesző hegycsúcsok közé zárt, áttetsző kék és zöldszínű tavakkal. A legenda szerint egy zöldszemű herceg és egy kékszemű hercegnő kiontott könnyei fakasztották ezeket a tavakat, akik azért zokogtak, mert nem házasodhattak össze.
Csak az Azori szigeteken Sao Miguel, Santa Maria, Terceira, Graciosa, Sao Jorge, Pico, Faial, Flores és Corvo szigetén ehet olyan ételt, amely vaslábasban készül és a talajból feltörő melegvizű források gőzében fő meg. Régen ez a forró talaj helyettesítette a tűzhelyet. A háziasszonyok reggel a légmentesen lezárt vaslábast eltemették a földbe, és délben pedig kiásták – az étel magától megfőtt a tűzforró földben.
A portugál hajósok az elsők, akik ideérkeztek a XV. Században. Ennek emlékét őrzi Terceira szigetén Angra de Heroismo városában a világörökség részét képező műemlék.